1956 októberi forradalom. Pesti srácok. Hősök, akik értünk mindannyiunkért ontották vérüket. Ez ma a közmegegyezés, a nemzeti minimum jobboldaltól baloldalig és baloldaltól jobboldalig. Aki nem így gondolja az minimum hazaáruló. Még a Fidesz is erősen nyomatja (természetesen közpénz-milliárdokból) ezt az 56-os témát, az elnyomó hatalom ellen fegyvert fogó egyszerű embert látjuk úton-útfélen kiplakátolva, ami hát, mondjuk úgy, kicsit merész, szerény véleményem szerint.

Ugyanakkor ha én most fegyveres felkelést szerveznék és felebarátaimmal vasvillákkal és kiegyenesített kaszákkal (esetleg ezek mai megfelelőivel) indulnék a hatalom ellen akkor azt jobboldaltól baloldalig és baloldaltól jobboldalig minden jóérzésű ember elítélné, még akkor is ha amúgy cseppet sem szimpatizál a mostani hatalommal. És itt nem csak Magyarországra gondolok, hanem nálunk lényegesen durvább helyekre is, mint pl. Oroszország, vagy Törökország. Ezekről sem gondoljuk, hogy fegyverrel kellene a nyilvánvalóan önkényuralmi rendszert megdönteni.

Mi a különbség tehát? Miért hőstett valami 60 évvel ezelőtt ami ha ma történne akkor elítélnénk? Miért ünnepel minden hatalom korábbi fegyveres felkeléseket ha ő maga (teljesen érthetően) rettegne attól, hogy vele ez megtörténjen?

Miért szólnak nemzeti ünnepeink erőszakos eseményekről, ezáltal pozitív példaként beállítva őket? (Kivéve a
jól újrahasznosítható gusztus huszadikát, kotmányunk birkával ünnepelt fordulóját.)

Előre megmondom nem tudom a választ.

Először is nézzük, miért nem tartom magam sem elfogadhatónak az erőszakot! Na erről lehetne hosszan írni, rengeteg érvet felhozni, de csak néhányat emelek ki:

Ne ölj! Ez elég egyértelműen és határozottan szerepel a tízparancsolatban. Nincsenek kitételek, kivételek, feltételek, hosszú jogi halandzsák. Márpedig ahol valaki fegyvert fog a kezébe, pláne ha egész tömegek akkor ott vérontás lesz.

Az erőszak valahol a tehetetlenség jele. A türelmetlen, frusztrált ember (vagy állat) él vele aki úgy érzi
akár helyesen, akár helytelenül, hogy már nincs más megoldás. A másik legyőzése helyett annak elpusztítását akarja. Kitör belőle a vadállat. Aztán ki tudja mikor szelídül meg újra, ha egyáltalán? Szoktak győztes forradalmak nyomán békés, szelíd, igazságos társadalmak kialakulni?

De milyen más lehetőség van ha ez a hatalom csak az erőből ért?
Az erő nem egyenlő az erőszakkal, erőszak nélkül is lehet erőt mutatni! Talán a leghíresebb példa erre Gandhi, és az általa hirdetett erőszakmentes ellenállás. Vagy talán sokkal közelebbi példa a netadós tüntetés.
Én például máig nem értem, hogy miért pont ez az esemény vonzotta a legtöbb érdeklődőt, nem is témája ennek az
írásnak, viszont volt neki hatása, és semmilyen erőszakhoz nem kellett érte folyamodni, csak sétálni kicsit Budapest utcáin és meglengetni kicsit a telefonkészüléket.
Sokkal nagyobb erő, ha millióan sétálnak egy zászlóval, vagy éppen telefonnal mint ha pár ezren masíroznak vasvillával. Amíg nem mondják millióan szelíden, de határozottan, hogy köszönöm, most már elég volt addig
nem lesz változás. Vagy ha lesz az biztos nem fogja a tömegek érdekeit szolgálni. Legfeljebb egy másik kisebbségét.

Most pedig pár gondolat arról, hogy miből adódhat az eltérő megítélés? Mi az ami akkor volt és most nincs? Vagy akkor nem volt de most van? Egyáltalán milyen helyzetnek kéne ahhoz előállni, hogy az aki

1. dicsőíti a történelmi erőszakos forradalmakat
2. nem szimpatizál egy adott hatalommal

az erkölcsileg támogathatónak, vállalható megoldásnak érezzen egy fegyveres felkelést a hatalom ellen?

Nekem két dolog jutott eszembe. Egyik, hogy az a hatalom amely ellen 56-ban felkelés tört ki konkrét gyilkosságokért volt felelős. (Majdnem azt írtam, hogy nem tisztelte az emberi életet. De ezt arról is el lehetne mondani aki nyomorogni, éhezni hagy embereket, a hontalanokat nem segíti hanem üldözi, és a háború elől menekülők tömegét is egyszerű politikai haszonszerzésre használja. )
Valamint 1956 október 25.-én konkrétan tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. Ha úgy tetszik a háború kirobbant ekkor. Ez azért minősítetten más eset mint helikopterrel járni lagziba.

Másik pedig, hogy ami ellen 56-ban a felkelés kitört az egy külső hatalom volt.

Erre lenne talán a megoldás? Van tehát egy határ, hogy meddig mehet el a hatalom amikortól már jogos, sőt elvárt akár fegyverrel is szembeszállni vele? Vagy amit a hatalom megenged az alattvalókkal szemben az jogos visszafele is? Ezek alapján akkor Oroszországban ahol hirtelen szívrohamot kap az aki bírálja a hatalmat elfogadható lenne, hogy az ország vezetői is hirtelen szívrohamot kapjanak? Vagy attól függ, hogy ki testesíti meg a hatalmat? Ti hogy gondoljátok? Nektek van olyan eset amikortól elfogadható az erőszak? Én úgy gondolom, hogy részemről az lenne a totális vereség ha sikerülne valakinek állatot csinálnia belőlem. Gandhi azt hirdette, hogy a célért hajlandó meghalni, de nem hajlandó érte ölni. Nos én nem állítom, hogy ezen a szinten vagyok, őszintén megmondva nem szeretnék egyelőre meghalni, de ölni még kevésbé.

Ha van értelmes, a témához illő gondolatotok azt szívesen veszem, de ha valakinek csak általános jellegű szitkozódásra telik az kérem tartsa meg magának!